Resident Evil Wiki
Advertisement

Ada, az Albert Wesker által vezetett Umbrella Corporation nevű cég egyik embere megérkezik a spanyol Los Iluminados faluba. Míg az életére törő helyiek váratlanul megpróbálják megölni, Ada rájön, hogy már más is járt errefelé: korábbi társa, Leon. Míg Leon a helyiekkel harcol Ada elmegy Saddler egyik templomába meghúzza a harangot erre a helyiek leszálltak Leon-ról és lassan sétáltak a templom felé s, csak ennyit mondtak: Lord Saddler! Ada követi Leon nyomait a várba, majd átszállítja a férfit egy közeli szigetre, itt azonban ismét különválnak. Ada találkozik a szintén Albert Weskernek dolgozó Jack Krauserrel, akinek felajánlja segítségét, később azonban, mikor Jack és Leon összecsapnak, Ada Leon segítségére siet. Ada kénytelen szembeszállni az itt táborozó katonákkal, majd pedig Krauserrel is, akit Leon nem sokkal korábban legyőzött, ráadásul fel is robbant. Jack a testében lévő vírusnak köszönhetően azonban még életben van, és mutációját kihasználva Adára támad. A nő végül hosszas harc után végez a férfival, majd folytatja útját. Egy épületbe betérve szemtanúja lesz, amint Leon kiszabadítja Ashley-t, ám Saddler az útjukat állva. Ada ismét segít volt társának, és feltartja Saddlert, az azonban elfogja… Ada egy helikopterleszállónál ébred, méghozzá megkötözve. Miután kiszabadult fogságából, megpillantja Leont és a pókszerű szörnyeteggé változott Saddlert, amint azok végső harcukat vívják. A csatába a nő is beleavatkozik: szerez egy rakétavetőt, és ledobja Leonnak, aki ezt kihasználva végez Saddlerrel. Ada azonban ekkor felfedi kilétét: megszerzi Leontól a vírus prototípusát, majd Albert Wesker helikopterén eltávozik a szigetről, hátrahagyva Leonnak egy Jet-ski kulcsot, mely talán megmentheti a két fiatalt a robbanástól, ami néhány perccel később megsemmisíti a szigetet…

Advertisement